Nemzetközi cég vagyunk

A TradeTracker az egész világon jelen van. Tudjuk, hiszen az online közösség szereplői vagyunk, hogy az internet számára nem léteznek országhatárok.

Globális irodai jelenlétünk segít abban, hogy mindig elérhetőek és relevánsak maradjunk az egyes nemzeti piacok számára, miközben potenciális nemzetközi partnerek hálózatát is megnyitjuk.

A növekedésre irányuló törekvésünk során több mint 24 különböző országban nyitottunk TradeTracker irodát, miközben folyamatosan tervezzük vállalatunk további terjeszkedését.

North America

TUDÁSKÖZPONT

Ismerje meg a kampányindítás alapjait. Tudásközpontunk rövid eligazítást ad az affiliate marketingről, és a TradeTracker felületének használatáról.

A

Ajánló URL

Az az URL, ahonnan a webhelyre érkező látogató jött.

Ajánlási időszak

Az az idő, amíg a kiadó a webhelyén tarthatja a hirdető sütijeit, amiknek a segítségével a jutalékok az adott kiadónak tulajdoníthatók.

Adatvédelmi szabályzat

A webhelyén közzétett nyilatkozat, amiben arról tájékoztatja látogatóit, hogy milyen adatokat gyűjt tőlük, és azokat milyen módon fogja felhasználni. Ennek a nyilatkozatnak fontos szerepe lehet indítékai kihangsúlyozásában, hiszen az adatokat sokféle médiumon keresztül lehet megszerezni, köztük regisztrációkon, vagy névtelen követési módszereken keresztül.

Aláugró hirdetés (Pop-under)

Egy olyan hirdetés, ami az aktuálisan megnyitott ablak mögött, kisebb ablakként nyílik meg.

Adatcsatorna

A hirdető szolgáltatja, és a TradeTracker dolgozza fel annak biztosítása érdekében, hogy minden link és kép nyomon követhető legyen. A kiadók aztán felhasználhatják ezt az információt a saját oldalukon.

Alap jutalék

Az a jutalék, amit egy kiadó egy hirdető alapprogramjában keresett. Nem tartalmazza a különleges ajánlatokat és az olyan korrekciókat, mint a lemondások vagy áruvisszaküldések.

Alapráta

Egy sztenderd ráta, amit egy kampány feltételei megszabnak.

Automatikus jóváhagyás

A hirdetők automatikusan elfogadnak bármilyen kiadót, aki jelentkezik a tartalmuk megjelenítésére. Ennek alternatívája a „manuális jóváhagyás”, amikor a hirdető leellenőrzi a kiadót mielőtt elfogadná, hogy a tartalmát megjelenítse.

Authority Sites

Olyan weboldalak, amik kiemelkedően elismertek a vonatkozó területükön. Oldalaik általában magas Page Rankkel rendelkeznek, látványban is naprakészek, nagy számú minőségi bejövő linkjük van, a piacuk szaktekintélyei és dinamikus, friss ötleteket osztanak meg.

Attribúció

Egy marketing- és elemzési technika, amely lehetővé teszi az eladási folyamat nyomon követését több csatornán, az első csatlakozási ponttól egészen a konverzióig.

API

"Application Programming Interface" (alkalmazásprogramozási interfész) - Egy programozási interfész, amiben egy webhely vagy program szolgáltat a felhasználóknak. Egy sor rutint, protokollt és eszközt használ, amivel szoftver alkalmazásokat lehet építeni.

Analitika

Olyan eszközkészlet, amit egy webhely tulajdonos használ arra, rendszeres közönségének kiismerésére. A látogatók viselkedésének megértésével a nekik megfelelő navigációra optimalizálható a webhely. A látogatók száma, a webhelyen eltöltött idő, a legnépszerűbb oldalak, a visszafordulási arányok és kilépési pontok csak néhány a legfontosabb betekintések közül.

Affiliate marketing szoftver

Egy független szoftver, amin a hirdető házon belül futtathatja kampányait, ezáltal nyomon követheti a partnerei munkáját és létrehozhatja saját partner statisztikáit. Emellett ez azt is jelenti, hogy a hirdetők a saját hálózatukat építik fel, és a kiadók egyenként regisztrálhatnak minden hirdetőhöz, akikkel együttműködnek.

AdWords

Egy Google eszköz, amivel ajánlatot lehet a lehetőségre, hogy egy felhasználó bizonyos kulcsszavakra történő online kereséseiben megjelenjük a találati listában.

A hajtás felett

"Above the fold" - A weboldal hajtás feletti része, amit közvetlenül az oldal betöltése után látunk, görgetés nélkül.

Á

Átirányítás beállítás

Egy link attribútuma, ami az alapbeállítás szerinti cél URL-ről átirányítja a forgalmat.

Átirányítás

Egy olyan oldal, ami automatikusan továbbküldi a látogatót egy másik oldalra. Az átirányításnak számos módja létezik, és több helyzetben is előnyös lehet.

Átkattintási arány

"Click Through Rate" (CTR) - Azt mutatja, hogy a hirdetést látó felhasználók közül hányan kattintottak a hirdetésre. Minél magasabb ez a százalék, annál nagyobb az interakció.

Átkattintás

Amikor egy látogató rákattint egy linkre, és ez átirányítja őt egy hirdető oldalára.

Átlagos rendelési érték

"Average Order Value" (AOV) - Azt méri, hogy egy vásárlásnak mi az átlagos értéke. Ezt úgy kapjuk, hogy elosztjuk az összes vásárlás értékét az összes vásárlás számával.

Átlagos kosárérték

"Average Basket Value" (ABV) - Egy adott időszakban eladott összes termék és szolgáltatás teljes értéke, a vásárlások számával elosztva. Egy elterjedt mód annak kiértékelésére, hogyan teljesítenek promóciói.

B

Biztonságos webhely

Olyan webhely, ami titkosítási protokollokat („Secure Socket Layer”, SSL) használ, hogy a weboldal és a számítógép között küldött adatokhoz ne férhessenek hozzá illetéktelenek. Ezt a funkciót gyakran alkalmazzák az e-kereskedelemben, az online banki ügyintézésben, részvénykereskedelemben és egyéb pénzügyi jellegű online tranzakcióknál. Lásd még: HTTPS.

Biztonságos tárhely

Az olyan webhelyeket, amik gyakran kezelnek online fizetéseket, általában biztonságos szervereken tárolják. Ez biztosítja, hogy minden adat, amit a szerverre vagy onnan küldenek titkosítva van, és hogy az olyan értékes adatokhoz, mint például a hitelkártya adatok, ne juthassanak hozzá illetéktelenek. A biztonságos kapcsolatot általában a webcímben szereplő „https://” jelölésről a legkönnyebb leismerni, vagy a címsorban megjelenő kis lakat szimbólumról a böngésző tetején.

Belső süti

"First Party Cookie" - Egy olyan süti, amit a webhely maga helyez el.

Bum Marketing

az affiliate marketing egy teljesen költségmentes irányzata.

Böngésző

Egy olyan szoftver, ami lehetővé teszi a különböző webhelyek közti navigációt az interneten. Népszerű böngésző például a Chrome, a Firefox, a Safari és az Internet Explorer.

Brand Bidding (márka licit)

A kifejezés a kiadók szempontjából azt a folyamatot írja le, amikor egy hirdető márkanevét tartalmazó keresőmotor kulcsszavakra licitálnak, vagy olyan kifejezésekre, amik szorosan kapcsolódnak hozzá.

Bónusz

Egy adott kampányon belüli kiemelkedő teljesítményért járó jutalom, amit a sztenderd jutalék fölött adnak.

Blog

Egy olyan webhely, ami rendszeresen bejegyzéseket tesz közzé tetszőleges témákról. Bárki az abszolút technikai analfabétától a szakértőig létre tud hozni és frissíteni egyet.

Beta

Egy olyan szoftververzió, ami még tesztelés alatt van.

Banner (reklámcsík)

Egy kattintható grafikus hirdetés, az internetes hirdetések között a legnépszerűbb. Rengeteg formában, méretben és formátumban van jelen, például animált GIF, HTML vagy Flash.

C

Címke

Egy HTML vagy XML parancs. Egy HTML dokumentumba van beágyazva, és leírja a dokumentum logikai szerkezetét és viselkedését: így határozza meg, hogy a fájl hogyan jelenjen meg egy böngészőben. Ezek a címkék kérik le a hirdetéseket a reklámszerverről.

Céloldal

"Landing Page" - Az a lap, amire a felhasználó érkezik miután rákattintott egy hirdetésre. Azzal, hogy a vásárlók közvetlenül erre a lapra jutnak, nem kell felesleges lapokon átnavigálniuk, és közelebb kerülnek a konverziós célhoz.

CSV adatcsatorna (feed)

A termékek egy egyszerű szöveges formátumú listája - elválasztva egymástól - egy hirdető termékkatalógusában.

Cookie Stuffing

Amikor hamis sütiket tesznek egy látogató számítógépére a tudta nélkül, azzal a céllal, hogy a kiadó olyan eladásokat is elkönyvelhessen magának, amire nem lenne jogosult. Ha a látogató végül valóban vásárol, a beültetett süti helytelenül fogja a kiadót azonosítani. - Szinonimák: Cookie Dropping

clickTag (kattintás címke)

Egy digitális változó, amit egy URL-t helyettesítő Flash fájlba helyeznek, és lehetővé teszi egy reklámszerver számára, hogy a saját nyomkövető URL-jét használja.

CAN-SPAM

Egy 2003-ban, az Egyesült Államokban bevezetett törvény, amely az e-mailes kommunikációt szabályozza, és egyértelműen leírja annak gyakorlatát, ahogyan a cégek hozzájuthatnak és kezelhetik a levelezési listáikat. Ez többek között olyan normákhoz vezetett, mint a küldő adatainak könnyen elérhetővé tétele, a „leiratkozási” lehetőség és egy egységesen elfogadott etikus hozzáállás.

Cikk marketing

Egy olyan hirdetési irányvonal, amiben a kiadók rövid cikkeket írhatnak az érdeklődési körüknek megfelelő témákról. Ezeket a cikkeket utána online piacokon értékesítik, ahol bárki, aki növelni szeretné az olvasottságát, felhasználhatja őket tartalomként. A cikkeket egy leírással lehet bemutatni, és tartalmazhatnak linkeket egy író partner oldalára.

D

Dinamikus weboldal

A kiadó által kért, sablonból generált weboldal. Lehetőséget ad személyre szabott elemek, élő adatcsatornák és egyéb fontos dinamikus adatok megjelenítésére.

Dinamikus linkek

Olyan linkek, amiket a hirdető gyorsan frissíthet egyszerre több kiadó oldalán is. Lehetővé teszi, hogy mindig naprakész, rugalmas és valós idejű termékadatokat jelenítsünk meg.

Duplikált tartalom

Amikor ugyanaz a tartalom egy webhely több oldalán is szerepel. A legjobb keresési eredmények érdekében érdemes csak egyetlen lapon megjeleníteni az adott információt.

Duplikált jutalékok

Amikor egy bizonyos jutalék többször is megjelenik egy hirdető műszerfalán. Gyakran azért fordul elő, mert a vásárló frissíti a sikeres vásárlást visszaigazoló oldalt.

Duplikált jutalék

Egy olyan jutalék, ami többször is megjelenik a hirdető irányítópultján.

Drop Shipping

Az affiliate marketingnek egy olyan módszere, ahol a kiadó fogadja a rendeléseket és fizetéseket, majd átadja a hirdetőnek a szolgáltatásra vagy a termékek kiszállítására vonatkozó utasításokat. Mivel itt a kiadó aktívabb szerepet játszik az értékesítésben, általában magasabb jutalékot is élvezhet.

Domén (tartomány)

Egy weboldal címeként szolgáló egyedi név, ami több egyedi végződést is tartalmazhat. Egy domén végződés testre szabásához több tartománymegjelölést is alkalmazhat, például a .com vagy .org végződéseket. A doméneket földrajzi elhelyezkedés alapján is meg lehet különböztetni, például a .uk, .de, .fr vagy .es végződésekkel.

DHTML

A HTML parancsok egy kibővített tárháza, webdizájnerek használják, ha az alap HTML-nél magasabb szinten akarnak létrehozni interakciókat vagy animációkat.

Duplikációmentesítés

"De-Duplication" - Biztosítja, hogy a kiadó egy tevékenységért csak egyszer legyen jutalmazva. Ez azért szükséges, mert vannak olyan kiadók, akiknek az oldalai több hálózatot is használnak, és a duplikációmentesítés nélküli hálózatokban előfordulhat, hogy a hirdető többször is kifizeti a jutalékot ugyanazért a vásárlásért.

E

Egyedi látogató

Egy egyedi látogató, aki megnyitotta az oldalt, és egyedi tartalommal vagy hirdetésekkel találkozott, például e-mailekkel, hírlevelekkel, közbeszúrt hirdetésekkel vagy aláugró hirdetésekkel. A felhasználókat sütikkel és regisztrációkkal követik nyomon, és bár többször is megnyithatják ugyanazt a webhelyet, adott időszakon belül ez csak egy látogatásnak számít.

Egyedi előny

"Unique Selling Point" (USP) - Olyan szolgáltatás, termék, tartalom, előny vagy szemszög, amitől a webhelyünk kiemelkedik a versenytársak közül a piacon. Egy egyedi adottság, amiből tőkét lehet kovácsolni.

Egyedi kattintás

Egy olyan mutató, ami pontosabb képet ad egy webhely egyedi látogatóinak számáról, mivel felhasználónként csak egy kattintást vesz figyelembe. Ha egyetlen felhasználó folyamatosan kattintgatna másfél órán keresztül, az is csak egy kattintásnak számítana.

Elhelyezés

Egy reklámfelület átfogó leírása egy webhelyen belül. Tartalmazza a reklámfelület méretét, árát, elhelyezkedését, és helyét leíró adatokat. Így a kiadók oldalai könnyebben azonosíthatók lesznek a hirdetők számára.

Eladás

Egy árucikkre vagy szolgáltatásra vonatkozó tranzakció a hirdető webhelyén.

Elérés

Egy hirdetés összes eddigi megjelenítése. A nagyobb elérés szélesebb körű megjelenést is jelent, ami több lehetőséget szolgáltat a hirdetésnek a látogatói interakciókra.

Előre feltöltött egyenleg

A hirdető előre befizethet a hálózatnak egy bizonyos összeget, aminek segítségével a partnerek a lehető gyorsabban hozzájuthatnak megkeresett jutalékukhoz, és így gyorsan vissza tudják azt forgatni online tevékenységükbe. Jellemzően 50%-kal csökkenti a fizetési ciklus idejét.

Eladásalapú fizetés

Az a jutalékozási módszer, amikor a kiadónak azért fizetnek, ha az általa küldött látogató vásárol a hirdető webhelyén.

Első kattintás

Amikor a vásárlónak a hirdetéssel való első interakcióját tekintik a legfontosabbnak a konverzió szempontjából, így ehhez rendelik a vásárlásért járó jutalékot.

E-kereskedelem

Az elektronikus kereskedelem rövidítése, a termékek és szolgáltatások interneten keresztül való értékesítését jelenti. Ide tartoznak a kosarak, elektronikus adománygyűjtések, e-mail, webes szolgáltatások vagy az online tranzakciófeldolgozás is.

Eltérés

Amikor az ugyanarra a hirdetésre vonatkozó adatok különböznek két hirdetésszolgáltató rendszeren. Egy 10–15%-os eltérés normálisnak tekinthető a nyomkövetési módszerek közti különbségek miatt. Ha az eltérés ennél nagyobb mértékű, a hirdetés hibásan lett beállítva.

Eladásalapú árazás

"Cost Per Sale" (CPS) - Egy olyan jutalékrendszer, amiben a hirdető egy bizonyos százalékot vagy egy fix díjat fizet a kiadónak egy termék vagy szolgáltatás értékesítéséért. Gyakran ez a legnépszerűbb jutalékozási modell.

Ezer megjelenítésenkénti költség

"Cost Per Mille" (CPM) - A hirdető költsége a hirdetésének minden ezredik megjelenítése után. Egy ideális fizetési módszer a hirdetők számára hogy a megjelenést jutalmazzák anélkül, hogy szükség lenne egy konkrét céloldalra.

Eseményenkénti költség

"Cost Per Action" (CPA) - A hirdető egy adott konverzióra (eladás, adatkérés vagy átkattintás) vonatkozó költsége.

É

Érvényes domén

Olyan domén, aminek oldalkódját a TradeTracker felismeri, és így a webhelyet érvényesnek tekinti. Ez biztosítja, hogy a rendszerünkben ne lehessen anélkül eladásokat generálni, hogy azt egy hirdető webhelye megerősítené.

Értéknövelt tartalom

"Rich Media" - Az ilyen hirdetések gazdagok grafikai, audio- és videoelemekben. Az értéknövelt média gyakran lehetővé teszi, hogy a felhasználók interakcióba lépjenek a hirdetéssel anélkül, hogy elhagyják az oldalt. Általában HTML, Shockwave vagy Flash formátumúak.

Élethosszig tartó jutalék

Amikor egy kiadó részesül az általa ajánlott vásárló élethosszig tartó eladásaiból, miután egyszer már vásárolt. Különbözik attól a módszertől, amikor a kiadó egy egyszeri jutalékot kap minden vásárlás után.

Életciklus érték

"Lifetime Value" (LTV) - A teljes összeg, amit egy vevő egy cégnél elkölt az élete folyamán.

F

Fehérkalapos

"White Hat" - Amikor keresőpozíciónkat etikus módszerekkel, a játékszabályokat betartva igyekszünk javítani. A szürke- és a feketekalapos módszerek ellentéte.

Felhasználói tartalom

"User Generated Content" (UGC) - Egy weboldal felhasználóitól származó tartalom, ellentétben a kiadók vagy azok weboldalainak tulajdonosai által készített tartalommal. A legelterjedtebb példája az online fórum és a cikkek alatti megjegyzések rovat.

Forgalom

A webhely látogatóinak száma egy adott időszak alatt.

Felugró hirdetés (Pop-up)

Egy olyan típusú hirdetés, ami egy kisebb ablakban nyílik meg automatikusan afölött az ablak fölött, amire legutoljára rákattintottunk.

Fizetési küszöb

A megkeresett jutalékok minimális összértéke, amit egy kiadónak el kell érnie ahhoz, hogy kifizetésre jogosult legyen. A könyvelési költségek csökkentése érdekében érdemes lehet a hirdetőnek fizetési küszöböt alkalmazni. Néhány kiadó is használja ezt a funkciót, és csak egy bizonyos cél elérése után fogad fizetéseket, hogy ne kelljen kis értékű csekkeket beváltania.

Fizetési szint

Egy egyedi funkció, ami lehetővé teszi a hirdetők számára, hogy a következetesen jól teljesítő kiadóknak nagyobb jutalékot adjon, vagy hosszabb nyomon követési időszakot.

Feliratkozás

Az az esemény, amikor egy látogató feliratkozik egy webhely levelezési listájára vagy értesítéseire.

Földrajzi hely alapú célzás

"Geo-Targeting" - A reklámozás egy kifinomult módja, ahol a hirdető a felhasználó földrajzi helyzetének megfelelően alakíthatja a hirdetéseket, hogy minél relevánsabb tartalmat közöljön.

FTP

"File Transfer Protocol" - fájlátviteli protokoll. Egy előre meghatározott módja a fájlok egyik szerverről a másik szerverre való átvitelének. A hirdetők gyakran ezen keresztül posztolják a termékcsatornáikat a szervereinkre.

Flash

Egy multimédia platform, amit előszeretettel használnak a webhelyek animációkhoz vagy banner hirdetésekhez. Egyre kevésbé alkalmazzák korlátozott mobil-támogatottsága és biztonsági problémái miatt.

Feeder oldalak

Olyan webhelyek, amik csak azért jöttek létre, hogy egy vagy több meghatározott oldal felé irányítsák a forgalmat.

Feketekalapos

"Black Hat" - Az SEO etikátlan módszereire utal. A TradeTracker következetesen nyomon követi a kiadók tevékenységét ebből a szempontból, és mindenkit eltávolít, aki ilyen taktikákhoz folyamodik.

Fiók egyenleg

Egy kiadó azon keresete a hirdetési kampányokból, amik még nem lettek elszámolva.

G

GIF

Egy képfájl-kiterjesztés, amit gyakran használnak a webhelyek, mivel kisméretűek és mozgóképek megjelenítésére is alkalmasak.

Gyakoriság

Kifejezi, hogy ugyanaz a hirdetés hányszor jelenik meg egy felhasználónak egy adott munkamenet vagy időtartam alatt.

H

Harmadik fél általi követés

"Third Party Tracking" - Egy olyan nyomkövető címke, ami egy hirdető webhelyén van elhelyezve, és egy külső forrásnak küld információkat az adatokról vagy műveletekről.

Hirdetési kiadások célzott megtérülése

"Return on Advertising Spend" (ROAS) - Egy adott reklámkampányból befolyó nyereségre utal. A ROAS a bevétel és a kampányra költségeinek százalékos arányát mutatja.

Hirdetéselhelyezés

A keresőmarketingben kontextusában egy listázásból akkor lesz elhelyezés, ha bevezették egy keresőmotorba. Egy listázásból több elhelyezés is lehet, attól függően, hogy hány külön keresőmotorhoz lett beadva. Az elhelyezés tartalmazza a listázási adatokat, az ajánlat értékét és bármilyen más információt, amire az adott keresőmotornak szüksége van.

Hálózati díj

"Network Override" - Egy hirdetőnek felszámolt százalékos díj hálózati szolgáltatásokért, ami az egy adott időszak alatt a kiadóinak kifizetett összes jutalék alapján kerül kiszámításra.

HTTP

A fájlok internetre való átvitelének legelterjedtebb formátuma. Ha biztonságos kapcsolatot használ, az adatokat a HTTPS protokollon keresztül viszik át.

HTML

A "Hyper Text Mark-up Language" rövidítése, egy programozási nyelv, ami sok mai webhelynek alkotja az alapját, és leírja a szerkezetet, ahogyan egy webhely megjelenik a látogató számára.

Honlap

Egy webhely kezdőlapja, gyakran a látogató által bejárt útvonal első pontjaként gondolnak rá.

Hibás követés

"Down Tracking" - A nyomkövetési módszereknek a hirdető oldalán való megvalósításában megfigyelhető bármilyen rendellenességre utal.

Horgonyszöveg

Egy hiperhivatkozásként megjelenő, kattintható szöveg. Hatékonysága abban rejlik, hogy a külső hivatkozási útvonalat úgy adhatjuk meg a látogatónak, hogy közben a tartalom és a narratíva nem törik meg.

Hirdető

Egy termékeket vagy szolgáltatásokat kínáló webhely, ami népszerűsíteni szeretné magát és szolgáltatásait egy rendszeres közönséggel rendelkező kiadón keresztül.

I

Időkésleltetés modell

"Time-Decay Model" - Olyan attribúciós modell, ami legjobban az eladáshoz legközelebb eső érintkezési pontokat jutalmazza, majd az előtte lévőket fokozatosan egyre kisebb mértékben.

Ismétlődő jutalék

Olyan jutalék, amit egy adott felhasználó minden egyes újabb vásárlása után is kifizet a hirdető. Ezt a modellt gyakran alkalmazzák előfizetéses szolgáltatások esetében.

IP-cím

Egy numerikus cím, ami egy hálózathoz tartozó minden eszközhöz hozzárendelnek. Lehetővé teszi az eszköz tevékenységének és helyének beazonosítását.

Iparág

Az az üzleti terület, ahol a hirdető és a kiadó leginkább jelen van.

IFRAME

Egy olyan HTML címke, ami támogatja a beszúrt (inline) kereteket, így egy webhelyhez hozzá lehet adni HTML-t vagy weblapokat.

IAB

Az "Internet Adverstising Bureau" rövidítése, ami a digitális hirdetéseket irányító kereskedelmi szövetség. Fontos szerepe van a legjobb iparági gyakorlatok meghatározásában és működtetésében.

J

Jóváhagyási időszak

Az az idő, ami alatt egy függőben lévő eladást visszaigazol a hirdető; ha ez rövid idő alatt megtörténik, az általában hatékony kampánymenedzsmentre utal.

Jutalékok jóváhagyása

A hirdetők azon lehetősége, hogy manuális ellenőrzés és jóváhagyás által igazolják a hozzájuk beérkező tranzakciókat.

JSON

A JavaScript Object Notation (objektumjelrendszer) rövidítése. Egy könnyen létrehozható, adatcserére alkalmas, kisméretű adatformátum, ami egyszerű adatstruktúrák reprezentálására alkalmas. A JavaScript programnyelvből alakult ki.

JPEG

A "joint photographic experts group" rövidítése, egy olyan veszteségesen tömörített képformátum, amit a digitális fotók megjelenítésére használnak előszeretettel.

Javascript

Egy platformfüggetlen, objektumorientált szkriptnyelv kliens és szerver alkalmazásokhoz. Egyik előnye, hogy dinamikus tartalmak hozzáadására is alkalmas, és webhelyünket sokkal interaktívabbá tehetjük vele.

Java

Egy programozási nyelv, amelyben a fejlesztők számos platformra tudnak szoftvert írni. A többek között az online fórumoknál, webáruházaknál, közvélemény-kutatásoknál és HTML űrlapoknál hasznos kisalkalmazásai (applet) és szerveroldali alkalmazásai miatt népszerű fejlesztői körökben.

Jutalékozható tranzakció

Egy olyan tranzakció, amely a hirdető feltételeinek megfelelően jutalékra jogosít.

Jutalékozható

Egy olyan tranzakció, amit jutalékra jogosultnak ítélnek.

Jutalék sávok

A kiadók jutalmazására kialakított sávok, amelyek a létrehozott konverziók minden szintjével nőnek. Megszabhatók az eladások száma, vagy a bevétel összege alapján.

Jutalék arány

Egy eladás bizonyos százaléka, amit a hirdető jutalékként felajánl a kiadónak.

Jutalékcsoportok

Lehetővé teszik, hogy a jutalékokat bizonyos csoportokra bontsa, így könnyebb a jutalékokat bizonyos termékek szerint strukturálni.

Jutalék

Az összeg, amit a kiadó kap egy eladás, lead vagy átkattintás generálásáért egy hirdető webhelyén.

Jutalék tételezés

A jutalék jóváhagyásokat fájlként töltik fel. Ez lehetővé teszi az ügyfélkapcsolati menedzsereknek a jutalékok CSV fájl segítségével történő jóváhagyását.

Jóváhagyási arány

A függőben lévő eladások száma, amiket a hirdető engedélyezett eladásokként igazolt vissza.

Jóváhagyás

Mielőtt együttműködésre lépnének velük, a hirdetők gyakran leellenőrzik a potenciális kiadók oldalait, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy az oldal megfelel a minőségi irányelveiknek. Miután egy partnert jóváhagyott a hirdető, automatikus visszaigazoló e-mailt kapnak arról, hogy részt vehetnek a hirdető kampányában. A jóváhagyás egy tranzakció pozitív elbírálására is vonatkozhat.

K

Kattintás nélküli tranzakció

"Viewthrough" - Egy konverzió nyomon követése egy meghatározott időkereten belül, amíg a látogató látja a megjelenítést, de nem kattint rá.

Kétszintű partnerprogram

Egy alpartnerek feliratkoztatására vonatkozó jutalmazási rendszer. Ez lehetővé teszi a kiadók számára, azok után az emberek után is jutalékot kapjanak, akiket ők iratkoztattak fel az adott kampányba.

Készletkezelő egység

"Stock Keeping Unit" (SKU) - Egy olyan referenciaszám, amivel a hirdető egy bizonyos terméke beazonosítható. Az SKU használatával lehetőségünk van frissíteni az olyan hasznos termékadatokat, mint például a rendelkezésre állás vagy az árváltozások.

Kémszoftver

"Spyware" - Olyan szoftver, ami a felhasználó beleegyezése nélkül gyűjt információkat a felhasználóról. Általában telepítés során helyezik el az eszközön, miután a felhasználó elfogadja az olykor rejtett vagy félrevezető felhasználási feltételeket.

Kereső kiadó

Olyan kiadó, aki elsősorban a fizetett és organikus keresés promóciós útvonalaira fókuszál, illetve a doménnevek parkolásával (domain parking) és átirányításával igyekszik minél több eladást generálni.

Keresési irányelvek

Meghatározzák, hogy egy kiadó hogyan jelenítheti meg a hirdető márkáját a keresőmotorokon belül. Magába foglalja a védjegyjogokat, ajánlott kulcsszavakat és URL/közvetlen hivatkozás jogokat.

Keresőpozíció

Az adott webhely helyezése a keresőmotorban egy adott kulcsszóra való keresési eredmények között.

Keresőoptimalizálás

Amikor az organikus keresési eredményekre fókuszálva igyekszünk webhelyünket úgy alakítani, hogy magasabb keresőpozíciót érhessen el. - Szinonimák: SEO

Keresőmarketing

"Search Engine Marketing" (SEM) - Egy keresőplatformokra fókuszáló marketingmódszer, ami legfőképpen olyan csatornákat használ, mint az organikus keresésre való optimalizálás, a fizetett kulcsszavak vagy bármilyen más olyan eszköz, amit egy keresőmotor kínál.

Keresőreklámozás

"Search Engine Advertising" (SEA) - Egy keresőplatformokra fókuszáló marketingmódszer, ami legfőképpen olyan csatornákat használ, mint az organikus keresésre való optimalizálás, a fizetett kulcsszavak vagy bármilyen más olyan eszköz, amit egy keresőmotor kínál. - Szinonimák: SEA

Kép URL-es átirányítás

Egy hirdetőtől származó képek és linkek, amik olyan URL-lel vannak ellátva, ami a kívánt oldalra irányítja át a forgalmat.

Kiadócímke

A kiadó webhelyén elhelyezett kód, ami kapcsolatba lép egy reklámszerverrel, és az oldalának megfelelő hirdetéseket kér, hogy megjeleníthesse azokat.

Kiadó

Olyan webhely tulajdonosa, ami megjeleníti egy hirdető termékeit vagy szolgáltatásait. A kiadó kihasználja az online közönsége adta hirdetési lehetőségeket. Egy kiadókból álló hálózat virtuális értékesítő csapatként dolgozik a hirdetőnek, aki webhely a látogatóknak a megjelenített tartalommal való interakciói, vagy valamilyen cselekvés végrehajtásának függvényében jutalmazza őket.

Kattintás után

"Post Click" - Egy felhasználó tevékenysége egy címkékkel ellátott weblapon, ahová egy hirdetésre kattintva érkezett.

Kifizetés gyakorisága

Azt mutatja, hogy egy adott időszak alatt hányszor történik kifizetés a partnernek. A TradeTrackernél ez havonta akár 4 alkalom is lehet.

Kattintásalapú fizetés

"Pay Per Click" (PPC) - Amikor a hirdető azért fizet jutalékot, ha egy kattintás folytán bekövetkezik egy adott esemény.

Kereskedőazonosító

Ezzel az azonosítóval a hirdető egy közvetlen referencia számot kap.

Kulcsszó

Olyan szó vagy szókapcsolat, amely fontos egy weboldal keresőpozíciója szempontjából.

Közbeszúrt hirdetés

"Interstitial" - Egy olyan hirdetés, ami két lap között töltődik be a felhasználó tudta nélkül.

Kiegészítő értékesítés

"Incremental Sales" - Olyan affiliate marketing tevékenységek, amik olyan vásárlók vagy cselekvések generálásához vezetnek, amik egyébként nem jöttek volna létre.

Képméret

Egy kép képpontokban (pixel) megadott mérete.

Képpont

"Image Pixel" - Egy nyomkövetési módszer hirdetők számára, ahol a képpont (pixel) hivatkozásként szolgál a visszaigazolási oldal kódjában. A megjelenítések nyomon követésében is használják.

Kikényszerített kattintás

"Forced Clicks" - Egy olyan kattintás, ami a felhasználó beleegyezése nélkül történik.

Kattintásonkénti kereset

"Earnings Per Click" (EPC) - Egy mérőszám, amit általában annak megbecslésére használnak, hogy mennyi keresetre lehet számítani 100 kattintásonként. Lehetőséget ad egy kiadónak a különböző hirdetőktől származó potenciális keresetek összehasonlítására.

Kereset

Amit a kiadó keres egy hirdető kampányán keresztül.

Kettős feliratkozás

Az e-mail marketingben lényeges tevékenység, akkor történik, ha valaki önszántából feliratkozik egy webhely előfizetési listájára, majd egy visszaigazoló e-mailben újból meg kell erősítenie feliratkozási szándékát.

Keresztértékesítés

Az a módszer, amikor a vásárló érdeklődését felkeltő termék mellé más terméket is ajánlunk. Egy nyaralást vásárló látogatónak például ajánlhatunk autóbérlési lehetőségeket vagy utazási biztosítást.

Kreatívok

A hirdető által a kiadó rendelkezésére bocsátott anyagok, amiket megjeleníthet a webhelyén. Ezek többek között lehetnek bannerek, gombok, szöveges linkek vagy videók.

Kupon

A kuponokat, vagy kuponkódokat a vásárlók arra használják, hogy kedvezményesen vásárolhassanak. A kedvezmény lehet árengedmény, különböző bónuszok vagy például ingyenes szállítás. A kuponokat a hirdető saját promóció keretében is megoszthatja a vásárlókkal, vagy a mostanában már egyre népszerűbb kiadóknak bizonyuló, kizárólag kuponokat kínáló oldalakon. - Szinonimák: Kedvezménykód

Kattintásonkénti költség

"Cost Per Click" (CPC) - A hirdető költsége, amikor egy kiadó látogatója rákattint egy megjelenített kreatívra, például egy bannerre vagy egy linkre.

Konverziós arány optimalizálás

Különböző elemek vizsgálatával és az adatok tanulmányozásával kalibrálhatja jelenlétét egy sikeresebb konverziós arány elérésének érdekében.

Konverziós arány

Azt mutatja, hogy a hirdetésre kattintó emberek hány százaléka vásárolt. Egy bizonyos hirdetés, és az azt megjelenítő kiadó sikerességét méri, így bepillantást enged abba, hogy mely tartalmak és kiadók hatékonyak.

Konverziós útvonal követése

"Conversion Path Tracking" - Az oldaltípusok és interakciók, amiket egy látogató megtesz a konverzióhoz vezető úton. Megmutatja hogyan navigál valaki a konverzió felé.

Konverziós útvonal attribúció

"Conversion Path Attribution" - Beazonosítja a legfontosabb tevékenységeket, amik a konverzióhoz vezettek, és fontosságuk szerint hozzájuk rendel egy értéket. Egy átfogó megközelítést kínál a konverziók folyamatként való értelmezésére ahelyett, hogy puszta szerencseként tekintenénk rájuk.

Konverzió

Az az esemény, amikor egy cél megvalósult. Ilyen lehet például ha egy, a kiadó oldaláról érkező látogató vásárol a hirdetőtől. Konverzió lehet egy megvalósult eladás vagy megszerzett lead.

Kontextuális linkelés

A partnerlinkek egy kapcsolódó cikk- vagy más szövegben való alkalmazása egy webhelyen.

Kattintás hivatkozás

"Click Reference" - Lehetővé teszi, hogy a kiadók közvetlenül beazonosíthassák az oldalt vagy linket, ami eladáshoz vezetett.

Kattintás parancs

"Click Command" - Az értéknövelt tartalmakra (rich media) történő kattintások nyomon követésére használják, beleértve a HTML hirdetéseket és a szöveges linkeket is. Létrehoz és hozzáad egy új sort a HTML-hez, így könnyebben azonosíthatók a tevékenységek.

Kattintás függelék

"Click Append" - A cél URL-hez hozzáadott parancs, ami alapján beazonosítható a tevékenység, ami ahhoz vezetett, hogy a vásárló a hirdető oldalára érkezett.

Könyvjelzőzés

Lehetővé teszi a kiválasztott webhelyek elmentését a böngészőben, így a jövőben egy mozdulattal újralátogathatóak az oldalak.

Korrigált jutalékok

Azok a jutalékok, amiket az alap jutalékhoz képest már korrigáltak. Különleges ajánlatok, lemondások illetve áruvisszaküldések miatt.

Kosárelhagyás

Amikor egy vásárló a tranzakció befejezése előtt elhagyja termékeket tartalmazó kosarát egy webáruházban.

L

Látogató

Egy olyan felhasználó, aki keresési eredmények alapján, hirdetés alapján vagy az URL-cím közvetlen begépelésével érkezik az adott webhelyre.

Leadalapú fizetés

Az a jutalékozási módszer, amikor a hirdető azért fizet, ha a kiadó tevékenységéből online feliratkozás, regisztráció vagy tagság származik, amit továbbad a hirdetőnek.

Leiratkozás

A levelezési listára vagy értesítésekre feliratkozott látogató teszi, ha már nem szeretne több üzenetet kapni.

Loyalty & Rewards (hűség és jutalom) kiadó

Egy olyan kiadó, aki a fogyasztókat pénzvisszafizetéssel (cash back) vagy olyan ajándékokkal jutalmazza ösztönzőkön, virtuális fizetőeszközökön és alternatív fizetési rendszereken keresztül.

Long Tail

Az affiliate marketingben olyan oldalak együttesére utal, amelyek külön-külön keveset értékesítenek, de együtt sokat.

Listázás

"Listing" - A keresőmarketinggel kapcsolatos kifejezés, az az információ, amit megadnak egy keresőmotornak egy fizetett listázás érdekében. Minden listázás egy címből, kulcsszóból, leírásból és egy cél URL-ből áll.

Linkfarm

A keresőpozíció javítása reményében olyan lapokat hoznak létre, amik több, egy adott webhelyre mutató linket is tartalmaznak.

Link kód

Egy kód, amit a kiadó arra használ, hogy a hirdető webhelyéhez kapcsolódjon.

Link behelyettesítő

Egy kiadó hozzáadhat az oldalához egy olyan szkriptsort, ami automatikusan pénzzé tesz minden tartalmi linket (content link) az oldalán.

Link-népszerűség

Azt mutatja, hogy egy webhely hány egyéb oldallal van kapcsolatban visszamutató linkek (backlink) és bejövő (inbound) linkeken keresztül.

Link név

Egy linkhez rendelt címke, ami általában annak a rövid leírása, hogy mit kínál a link.

Linkérték

"Link Juice" - A linkek megfelelő alkalmazásával egy weblap átruházhatja Page Rank (PR) besorolását egy másik lapra. Az oldalak közötti hiteles linkek építésével növelhető egy oldal hitelessége („Page Authority”).

Link generátor

Egy TradeTracker funkció, ami lehetővé teszi a kiadók számára a mélylinkek generálását közvetlenül a termékoldalakról, akár már a tartalom létrehozása közben.

Link álcázás

"Link Cloaking" - Egy olyan technika, amivel el lehet rejteni a tényleges céloldalt, ahova a link mutat.

Link (hivatkozás)

Olyan hirdetés, amire rákattintva a felhasználó egy hirdető webhelyén található céloldalra jut.

Lead

Egy felhasználó adatainak megadása, amiből később eladás keletkeztethető. Az ilyen módon begyűjtött felhasználói adatokat több módon is fel lehet használni, például értékesítési célzattal is felvehetjük velük a kapcsolatot, ajánlatot küldhetünk nekik vagy hozzáadhatjuk őket egy levelezési listához. - Szinonimák: Leadek

Leadenkénti ár

"Cost Per Lead" (CPL) - A hirdető költsége minden minősített lead után.

Letöltésenkénti költség

"Cost Per Download" (CPD) - A hirdető költsége, amikor egy látogató letölt bizonyos erőforrást az egyik oldaláról.

M

Munkamenet időtartama

Az az idő, amit egy látogató eltölt egy adott weblapon vagy webhelyen az odaérkezése után.

Megjelenítés utáni nyomon követés

Amikor a felhasználót nem kattintások alapján követik, hanem banner megjelenítések alapján. - Szinonimák: Megtekintés utáni követés ("Post View Tracking")

Monetizálás

Új lehetőségek megvalósítása annak a reményében, hogy egy eszközből pénzt kereshetünk.

Mobilweb

Mobiltartalmak küldésére szolgáló csatorna, a mobil kontextusnak megfelelő formátumok alkalmazásával.

Mobilkeresés

Egy mobileszköz keresőjében vagy egy mobileszközön megnyitott webhelyen keresztül történő keresés.

Mobiltartalom

Mobil eszközre optimalizált média, nem hirdetési formátumban.

Mobil reklámozás

A hirdetés olyan formája, ami sok hordozható eszközt is támogat, amik főleg abban különböznek más eszközöktől, hogy kisebb a kijelzőjük, és korlátozottabb hozzáférésük van az adatokhoz. Leginkább mobil-webbannerként, mobil-webposzterként, teljes képernyős közbeszúrt hirdetésként, mobiljáték-hirdetésként és mobil-videóhirdetésként van jelen.

Minimum EPC

"Minimum Earnings Per Click" - Minimum kattintásonkénti kereset. A hirdető garanciaként kínálhatja a kiadóknak a kampány idejére.

Mikrooldal

Egy kompakt interaktív HTML- vagy rich media hirdetés, amit gyakran használnak az felugró hirdetésekben. Hatékony módja a látogató figyelmének megragadásához azáltal, hogy egyszerre jelenít meg interaktív tartalmakat és termékinformációkat.

Manuális jutalékok

Egy kiadónak történő kifizetés, ami nem ment át a szokásos érvényesítési folyamaton. A fizetésekben előforduló hibák orvoslására használják őket, vagy az offline eladásokból származó jutalékok kifizetésére.

Manuális jóváhagyás

A hirdetőnek lehetősége személyesen elbírálni a kiadó jelentkezését, aki csatlakozni szeretne kampányához, amit szabadon elutasíthat vagy elfogadhat.

Megjelenítés

Azt méri, hogy egy felhasználó hányszor lát egy adott hirdetést. A megjelenítések számának figyelemmel követésével és más mutatókkal való összehasonlításával ellenőrizhető, hogy bizonyos hirdetések mennyire hatékonyak.

Mélylink

Egy olyan link, ami a felhasználót nem az adott webhely kezdőlapjára, hanem egy aloldalra viszi, ami általában egy kategória- vagy termékoldal.

Műszerfal

A felület, ahol navigálni tudja és elérheti az affiliate marketing-tevékenységét. Hozzáférést biztosít a jellemzőihez és a betekintéseit részletesen leíró statisztikáihoz. A hirdetők és a kiadók műszerfala eltér egymástól, hiszen más eszközökre, betekintésekre és stratégiákra van szükségük.

Márka regisztráció

A hirdető által épített alkalmazás azzal a céllal, hogy ezen keresztül közvetlenül lehessen beregisztrálni a kampányaikra. Lehetővé teszi számukra, hogy közvetlenebbül beazonosíthassák azokat a kiadókat, akik hasonló arculatot tükröznek, mint a márkájuk, így jól illeszkednek kampányuk igényeihez.

N

Nyomkövető URL

Olyan URL-ek, amiket egy reklámszerveren keresztül irányítanak át, így rendelik hozzá az átkattintásokat a kiadókhoz.

Nyomkövető címke

A hirdető weblapján található kód, ami értesíti a TradeTrackert a megvalósult eladásokról. A nyomkövető kód különböző adatokat rögzít, köztük az eladás értékét, a releváns jutalékcsoport kódját és kuponkódokat.

Nyomkövetési időszak

Az az időszak, amíg a TradeTracker szoftver nyomon követi egy adott kiadó webhelyéről érkező átkattintásokat. Minden eladást, ami ezalatt az időszak alatt történt jutalékként ismer el a hirdető vezérlőpultja.

Nyomkövetési módszer

Az a mód, ahogyan egy kampány követi az eladáshoz vezető ajánlásokat, leadeket és kattintásokat. A legelterjedtebb módszerek webcímeket, partnerazonosítókat és sütiket használnak a kiadók azonosítására.

Nyers kattintások

"Raw Clicks" - A statisztikákban gyakran alkalmazott mutató, ami megadja a partnerlinkre történő összes kattintás számát. A nyers kattintás tisztán kvantitatív, minden kattintást rögzít akkor is, ha egy felhasználó kattintott a hirdetésre többször. Általában egyszerre alkalmazzák az egyedi kattintásokkal, hogy ezzel képet kapjanak a partnerlinkkel történt interakciókról.

Nem jutalékozható tranzakció

Egy olyan tranzakció, ami nem jogosít jutalékra. Ilyen lehet például egy olyan tranzakció, ami nem képezi ajánlat részét, vagy amihez érvénytelen partnerazonosító tartozik.

Natív reklámozás

digitális hirdetésforma, ami úgy van megvalósítva, hogy a fő tartalomfolyam részeként működjön, és gyakorta „tartalom élmény”-t nyújt a közönségnek. Megjelenhet többek között tartalomgondozási egységek (content curation units) formájában, ismeretterjesztő cikkek vagy ajánlások formájában. „Szponzorált” vagy „kiemelt” tartalmak szintén gyakori példák erre.

Nagy adathalmazok

"Big Data" - A kifejezést a hatalmas méretű adathalmazok leírására használják, amiket az internethasználat nagymértékű elterjedése folytán tudnak gyűjteni a felhasználók által hozzáadott rengeteg adatnak köszönhetően.

Ö

Ösztönző

A teljesítményalapú siker eléréséért adott jutalom. A hirdető határozza meg, gyakran bónuszként fizetik ki a sikeres tranzakciók után.

O

Organikus keresés

Egy webhely olyan forgalma, ami keresőmotorok algoritmusából fakad, nem pedig fizetett hirdetésekből. Taktikai szempontból, a weboldalak javíthatnak a keresőpozíciójukon, hogy az első találati oldalon jelenjenek meg, ami nagyobb forgalmat is jelent számukra, és webhelyük is hitelesebb lesz, hiszen a látogatók egy elfogulatlan harmadik félen keresztül találtak rá.

Optimalizálás

Egy kampányban használt bizonyos kreatívok beazonosítása és előnyben részesítése a több impresszió (megjelenés) elérése érdekében. Néhány hirdetésszolgáltató eszköz ezt képes automatikusan is elvégezni.

P

Partneri alhálózat

Egy olyan kiadó, akinek saját terjesztői partnerhálózata van.

Portál

Egy olyan webhely vagy szolgáltatás, ami több erőforrást is kínál, például e-mailt, fórumokat, keresőmotor találatokat és webes vásárlást.

PNG („Portable Network Graphic”)

Egy tömörítetlen képformátum, ami kis mérete és átlátszó háttere miatt népszerű a webhelyeken.

Page Source (forráskód)

A HTML kód, ami leírja a weblap alapjait, elrendezését és tartalmát.

Partner program

Egy bevételmegosztó program, amelyben a hirdető azért jutalmazza a kiadót, ha eladásokat vagy leadeket generál számára. Jellemzően a hirdető azért fizet jutalékot a kiadónak, ha olyan látogatót irányít hozzá, aki végül vásárol is.

Partner hálózat

Az a rendszer, ami megszervezi és bemutatja egymásnak a hirdetőket és a kiadókat. Egy közvetítő felületként szolgál mindkét fél számára, amin keresztül kapcsolatba léphetnek, és a rendelkezésre álló reklámokat megvalósíthatják és felkínálhatják.

Partnerlink

Egy olyan link, amely egy, a partner oldaláról érkező online látogató nyomon követésére alkalmas kódot tartalmaz. Minden link tartalmazza egy partner azonosítóját, ezzel elősegítve az általuk generált eladások, látogatók és megjelenések rögzítését, ami alapján a jutalék hozzájuk rendelhető.

Partnerazonosító

Egy egyedi szám, ami azonosítja az egyes kiadókat a hálózatunkon belül, és ami be van építve minden nyomkövető linkbe, hogy a TradeTracker rendszere tudja, hogy melyik eladást melyik kiadóhoz rendelje hozzá. Emellett nyomon követi a banner megjelenítéseket és kattintásokat, amik egy kiadó oldaláról érkeznek.

Partner megállapodás

A kiadó és a hirdető közti kölcsönös megállapodás az együttműködésükről. Meghatározza a kötelességeket, szabályokat, felelősségeket és jogi szempontokat mindkét fél számára.

Partner

Egy webhely tulajdonosa, aki megjeleníti egy hirdető termékeit vagy szolgáltatásait. A kiadó kihasználja az online közönsége adta hirdetési lehetőségeket. Egy kiadókból álló hálózat virtuális értékesítő csapatként dolgozik a hirdetőnek, aki webhely a látogatóknak a megjelenített tartalommal való interakciói, vagy valamilyen cselekvés végrehajtásának függvényében jutalmazza őket. - Szinonimák: Kiadó

R

ROI

"Return on Investment" - A befektetés megtérülésének aránya. Lásd "ROAS"

Rendelésazonosító

Egy egyedi referenciaszám, amit a hirdető a webhelyén történt minden eladásra vagy leadre használ.

Rendeléskezelő

A TradeTracker műszerfal egyik eszköze, ami lehetővé teszi a hirdetők és kiadók számára az esetlegesen hiányzó rendelések nyomon követését. A rendeléskezelőn keresztül a kiadó közvetlenül tájékoztathatja a hirdetőt a hiányzó rendelés adatairól.

Rendelés

Egy online látogató kérése egy e-kereskedelmi oldal felé, amikor egy árucikket vagy szolgáltatást meg szeretne vásárolni.

Résmarketing

Egy olyan marketing stratégia, ami szűk közönségnek vagy egy meghatározott téma köré épül minden módszerében.

Réspiac

Egy meghatározott téma vagy szektor. Egy válogatott közönség számára lehetünk meghatározóak.

Reklámfelület-készlet

Egy webhelyen értékesíthető felületek listája.

Részvételi idő

Az az idő, amit egy adott látogató tölt egy adott oldalon, amit egérmozdulatok, kattintások és görgetések megfigyelésével vizsgálnak.

Rendelésenkénti költség

"Cost Per Order" (CPO) - Egy olyan mérőszám, ami megmutatja a generált vásárlások számát egy hirdetés általános költségeihez viszonyítva.

Reklámfolyam

"Ad Stream" - A hirdetések sora, amely egy felhasználónak egyetlen látogatás alatt megjelenik a webhelyen.

Reklámhely

Az a hely, amit a kiadó kijelöl a webhelyén egy hirdető reklámjai számára.

Reklámszerver

"Ad Server" - A hardver, ami a hirdetéseket elhelyezi és nyomon követi egy webhelyen. Mind a hirdetők, mind a kiadók bizalmának elnyerése érdekében minden nyomon követést és interakciót egy semleges harmadik fél végez.

Reklámkérelem

"Ad Call/Request" - Egy felhasználó tevékenysége ami ahhoz vezet, hogy egy hirdetést kérjünk, amit aztán a reklámszerver (ad server) rögzít. A kérés jöhet közvetlenül a böngésző felhasználóktól, vagy olyan internetes erőforrásoktól, mint amilyenek a webes tartalomszolgáltató szerverek is.

S

Szöveges hivatkozás

Olyan link, amely szövegként jelenik meg egy weboldalon, nem pedig bannerként vagy más képhivatkozásként.

Szindikálás

Egy összehangolt együttműködés a tartalomelőállítók és a kiadók között, ami során tartalomelőállító megjelentethet tartalmát a kiadó oldalán annak érdekében, hogy ez növelje a webhely olvasottságát, forgalmát vagy átkattintási lehetőségeit a cikkekben elhelyezett partnerlinkekre.

Szupergyors fizetés

"Super Fast Payment" (SFP) - A TradeTracker egyedülálló funkciója, ami lehetővé teszi, hogy a kiadók a tranzakció jóváhagyása után 72 órán belül hozzájuthassanak a megkeresett jutalékukhoz. - Szinonimák: SFP

Szuperpartner

A kifejezés olyan, a kampányban kiemelkedően teljesítő kiadókat jelöl, akik a kiadók legjobb 5%-át teszik ki, de az eladások több mint 80%-a tőlük származik.

Squeeze Page

Arra tervezett oldal, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban „kipréselje” a látogatókból a konverziót. Gyakran valamilyen tartalmat ajánlanak a felhasználó adataiért cserébe, amiket aztán levelezési listákhoz adnak, vagy egyéb promóciós célokra használnak fel.

Szponzorált listázás

Egy webhelyen történő fizetett megjelenés oly módon, ami természetes tartalom benyomását kelti.

Shockwave

egy olyan szoftver plug-in (beépülő modul), ami többféle multimédiatartalom lejátszását is lehetővé teszi a böngészőben. Gyakran használják az értéknövelt tartalmakban animációk és interaktív funkciók megjelenítésére.

Szkript

Olyan parancsok, amik elindítanak egy műveletet a weboldalon. Főleg azt határozzák meg, hogy milyen információ jut el a látogatóhoz, és hogy ők milyen információkat küldhetnek.

Szerverek közötti követés

"S2S Tracking" - A hirdető rendszere visszajelzést (post-back) küld a TradeTracker affiliate marketing szoftverének a konverziókról. Ehhez a hirdető háttérszoftverének (back-end) támogatnia kell ezt a módszert, ami technikailag valamivel összetettebbé teszi a kliensalapú nyomkövetésnél, de pontosabb is, biztonságosabb és sokkal rugalmasabb.

Szivárgás

"Leakage" - A kifejezés arra a folyamatra utal, amikor egy látogató vásárol ugyan a hirdetőtől, de a konverziós útvonalat nem lehet nyomon követni, mert úgy hagyja el a oldalt, vagy a webhely egy olyan oldalán vásárol, ami folytán az esemény nem kapcsolható kiadóhoz.

Szürkekalapos

"Grey Hat" - Olyan módszerek, amelyek feszegetik az SEO etikus és etikátlan felhasználásának határait.

Szerzői jog megsértése

Szerzői joggal védett tartalmak közzététele, megjelenítése vagy terjesztése a szerzői jog tulajdonosának beleegyezése nélkül.

Sütikövetés

"Cookie Tracking" - Egy olyan nyomkövetési megoldás, ami nem a sütikre támaszkodik. Azért fejlesztették ki, mert egyre több felhasználó törli a sütiket az eszközéről.

Sütik felülírása

Amikor egy sütihez tartozó partnerazonosító helyére egy másik partnerazonosító kerül. Bár a kifejezés nem ezt sugallja, a süti ugyanaz marad, csak a partnerazonosító változik.

Sütik érvényességi ideje

Az az előre meghatározott időtartam, amíg a böngésző megőrzi a sütiket, iparági szabvány szerint ez 30 nap. Ha egy látogató 30 nappal a kiadó oldalának megnyitása után vásárol a hirdetőtől és a nyomkövető link aktiválódik, a kiadó akkor is megkapja a jutalékot, feltéve, hogy ő a legutóbbi ajánló.

Süti

"Cookie" - A böngészési szokásokat rögzítő technológia, ami által a webes böngészők jobban megérthetik a felhasználó preferenciáit. A bennük tartalmazott információ hasznos lehet egy oldal újralátogatása esetén, például képesek megjegyezni a felhasználó bejelentkezési, regisztrációs vagy kosáradatait.

Sikeres vásárlás oldal

Akkor jelenik meg, ha egy látogató vásárolt valamit, vagy tájékoztatást adott egy leadről egy hirdető webhelyén. Tartalmaz egy címkét, amely elindít bizonyos műveleteket, és lehetővé teszi ezek rögzítését. 

T

Typo Squatting

Olyan domének használata, amikben csak egy betű eltérés van a hirdető nevéhez képest, így megszerezhetik a hirdető organikus forgalmának egy részét. Kihasználja a felhasználók gépelési hibáit, akik így a hirdető oldala helyett a hibásan írt, hasonló nevű webhelyre érkeznek.

Tranzakció dátuma

A hirdető webhelyén történt eladás napja.

Tranzakció

A TradeTracker platformján megjelenő bejegyzés, ami végül függőben lévő, elfogadott, vagy elutasított jutalékként fog megjelenni. Bármilyen megjelenéshez, kattintáshoz, leadhez vagy eladáshoz tartozhat, lehet egyszeri vagy duplikált.

Targetálás nélküli oldalmegjelenések

"Run of Site" (ROS) - Olyan hirdetés, ami felváltva jelenik meg egy webhely éppen kihasználatlan hirdetési felületein.

Targetálás nélküli hálózati megjelenések

"Run of Network" (RON) - Egy olyan hirdetés, amiket folyamatosan futtatnak egy egész oldalhálózaton. A reklámügynökségek gyakran használják kiemelt ügyfeleik eredményeinek optimalizálására.

Továbbgörgetés

Ha a kiadó nem éri el kifizetésekre vonatkozó a minimum egyenleget, akkor a fizetések addig halmozódnak, amíg el nem érik azt.

Termékcsatorna

"Product Feed" - Ezzel a funkcióval a kiadó hozzáférhet egy naprakész, dokumentumhoz, ami rengeteg értékes információt tartalmaz az internetes hirdető rendelkezésre álló termékeiről. A termékadatok többek között lehetnek termékazonosítók, nevek, árak, akciós oldalakra mutató linkek, kép URL-ek, termékleírások, vagy bármilyen más részlet, ami releváns lehet a termék szempontjából. Az termékcsatornák általában könnyen letölthető, jól ismert XML, CSV vagy JSON formátumban érhetők el.

Teljesítményalapú marketing

Az a rendszer, ahol a hirdetőnek csak a bizonyított eredményekért kell fizetnie. Ha egy cég úgy látja, hogy az affiliate marketing programból nem származnak tényleges eladások, akkor nem fizet.

Több szóból álló kulcsszavak

"Long Tail Keywords" - Egy mondathoz tartozó kulcsszavak, amik pontosabban fejezik ki azt, amit a felhasználó keres. Az ilyen kulcsszavakért általában nem folyik akkora verseny, így a kiadóknak lehetősége van egy szelektáltabb és relevánsabb közönséget vonzani.

Találat

"Hit" - Egy fájl lekérése egy webes szolgáltatóról. Mivel egy weboldal több fájlt is tartalmazhat, a találat jelenthet képet, egy HTML fájlt, vagy bármilyen más típusú fájlt, amit egy oldalnak be kell töltenie.

Telepítésenkénti ár

"Cost Per Install" (CPI) - A hirdető költsége, amit egy felhasználó által telepített program vagy alkalmazás után fizet a kiadónak.

Tartalom szigetek

"Content Islands" - A tartalmak egy gyűjteménye, beleértve az egymásra mutató linkeket tartalmazó webhelyeket és oldalakat.

Társmárkás céloldal

"Co-Branded Landing Page" - Egy olyan céloldal, amely megjeleníti annak a webhelynek a logóját és egyéb márkajellemzőit, ahonnan a vásárló érkezett. Az útvonal egy „felfüggesztett” aspektusaként bizalmat épít, mert a felhasználó láthatja a hirdető márkáját és biztos lehet benne, hogy a megfelelő oldalra érkezett vannak.

Tényleges jutalék

A jutalékok korrekció után számolt összege, belekalkulálva a termék visszaküldéseket és lemondásokat is.

Ü

Ügyfélalapú követés

Egy olyan követési módszer, ami egy sütit tárol a felhasználó böngészőjében miután rákattintott egy hirdetésre. Ha ezután betöltődik egy konverziós oldal, egy ide beágyazott webpoloska (tracking pixel) megszerzi a sütiadatokat, és elküldi a nyomkövető platformnak, ami hozzárendeli a konverziót a közreműködő kiadóhoz. Az ügyfélalapú nyomkövetést egyszerűbb a hirdető oldalán megvalósítani, de itt pontatlanabb is, mivel nagyban támaszkodik a sütikre.

Ügynökség

Független cégek, amik a hirdetők affiliate marketing tevékenységét kezelik.

Ügyfélkapcsolati menedzser

Egy ügyfél tanácsadója és segítője. Több dologért is felelős, jóváhagyja a partnereket, biztosítja a minőségi előírások betartását, és segíti az értékesítéseket. Emellett közvetítő szerepet játszik a kiadó és a hirdető között. Dolgozhat közvetlenül a hirdetőnek, vagy lehet független szolgáltató, akivel a hirdető egy kampányra szerződött. - Szinonimák: Affiliate menedzser

Ű

Űrlaponkénti ár

"Cost Per Form" (CPF) - Az az összeg, amit a hirdető a kiadó oldalán megjelent űrlapok kitöltéséért fizet a kiadónak.

U

Utolsó kattintás

A legutolsó kiadó, akire a látogató rákattintott online vásárlása előtt. Sok affiliate modellben ez a legkedveltebb módja annak, hogy egy eladást a kiadóhoz rendeljenek. Bár a vita még nem dőlt el, hogy a legelső vagy a legutolsó kattintás a legfontosabb egy eladáshoz vezető úton.

V

Virtuális értékesítő csoport

A hirdető értékesítő csapataként funkcionáló online külső fél, aki(k) jutalék ellenében generálnak eladásokat a hirdető számára.

Vírusmarketing

A létrehozott tartalom gyors terjedése szóbeszéd útján vagy online médiacsatornákon keresztül.

Védjegyhasználat

"Trademark Poaching" - Többnyire arra utal, amikor egy kiadó bejegyzett védjegyeket ad meg kulcsszóként a kereső kulcsszavakra történő licit folyamán, de arra is utalhat, amikor a versenytársak veszik meg ezeket a kifejezéseket, hogy a keresési eredményekben ők is a konkurencia mellett szerepelhessenek. A hirdetők gyakran megtiltják a velük együttműködő kiadóknak a védjegyek vagy URL kulcsszavak használatát.

Visszafordítás

Amikor a hirdető visszavonja a már megítélt jutalékot amiatt, hogy a vásárló visszaküldte a terméket, elutasították a hitelkártyáját, vagy csalásra utaló tevékenység miatt.

Valós idejű

Az adatok abban a pillanatban jelentkeznek, ahogy megtörténik az esemény. Az interakciókat már közvetlenül azután láthatjuk a felhasználói felületen, hogy megtörténtek. A mindig naprakész és aktuális információk segítségével valós időben követhetjük a folyamatokat, így könnyebben hozunk jó döntéseket.

Vásárlás megerősítése oldal

Egy olyan oldal, amit a látogató közvetlenül az előtt lát, hogy továbblépne a fizetési oldalra. Részletesen listázza a kosár tartalmát.

Viselkedéslapú célzott reklámozás

"Behavioral Targeting" (BT) - Egy felhasználó böngészőhasználati viselkedéséről gyűjtött adatok segítségével látni lehet a látogatott oldalakat vagy az elvégzett kereséseket, ami segíthet meghatározni, hogy milyen célzott és releváns hirdetéseket jelenítsünk meg a látogatónak.

W

Widget

Olyan alkalmazás, ami módosítható, vagy módosul, hogy megfeleljen az adott paramétereknek.

Weblap

Egy webhely egyetlen oldala.

Webalapú

Olyan szolgáltató- vagy kezelőfelület, ami csak online létezik, és csak egy naprakész, interneteléréssel rendelkező böngésző szükséges a használatához.

Webes szolgáltatás

Többnyire API formában használják, amihez egy online hálózaton keresztül lehet csatlakozni. Lényegében két gép közötti interakciót tesz lehetővé az interneten keresztül.

Weboptimalizálás

Az a folyamat, amelyben webhelyünket a könnyebb navigálás és használhatóság szempontjait szem előtt tartva fejlesztjük, ami általában jobb konverziós arányhoz vezet.

Webpoloska

"Tracking Pixel" - Impressziópixelnek vagy iFrame-pixelnek is nevezik attól függően, hogy ezek közül melyik módszert alkalmazza.

Webáruház

Egy e-kereskedelmi oldal, ami online eladásra kínál termékeket. Gyakran a hirdető szerepében jelennek meg.

X

XML feed

Olyan (gyakran termékadatokat tartalmazó) dokumentum, aminek XML-ben van meghatározva a szerkezete.

XML

Az „eXtensible Markup Language” rövidítése, lényegében dokumentumok kódolására vonatkozó szabályokat határoz meg, ami emberek és gépek számára egyaránt könnyen olvasható.